2011. szeptember 11., vasárnap

Veszélyes a kismamák számára a klórozott csapvíz?

Az ivóvíz klórozása során keletkező melléktermékek súlyosan veszélyeztethetik az újszülöttek egészségét, ha a kismama ezt egy bizonyos mennyiség felett fogyasztja - állítja egy átfogó brit tanulmány, amely a maga nemében az első volt a világon. A szakértő szerint Magyarország sok területén is fennáll ez a kockázat, mert a káros anyagok koncentrációja meghaladja azt az értéket, ami Nagy-Britanniában veszélyesnek bizonyult.
Veszély az ivóvízben?

A klórozott vízben keletkező mellléktermékek, az úgynevezett trihalometán vegyületek által okozott lehetséges súlyos egészségügyi következményekre a Birminghami Egyetem szakemberei hívták fel a figyelmet a közelmúltban, miután közel 400 000 kisgyermek egészségügyi adatait elemezték tanulmányukban. Megállapították, hogy azok az állapotos asszonyok, akik olyan helyen élnek, ahol túlzottan klórozzák a vizet, nagy veszélynek teszik ki a gyermeküket, ha naponta minimum két liter csapvizet isznak. Azokon a területeken, ahol a trihalometán-vegyületek átlagos koncentrációja tartósan meghaladta a 20 mikrogramm/liter értéket az ivóvízben, 60%-kal nőtt a veszélye annak, hogy a kisbaba lyukas szívvel születik, és 50%-kal annak, hogy farkastorokkal vagy az agy fejlődését érintő rendellenességgel jön a világra. Becslések szerint Nagy Britanniában majdnem minden hatodik háztartásban ilyen magas a trihalometán vegyületek szintje.

Milyenek az itthoni értékek?

Mi a helyzet Magyarországon, ahol a lakosság zöme csapvizet iszik, ráadásul ebben a hőségben a napi két liternél is többet ajánlanak a szakemberek? Hazánkban az Európai Unió és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által megszabott határértékeknek megfelelően tartalmazhatja a vezetékes víz a klórt és annak különböző szerves származékait - mondta kérdésünkre Dr. Borsányi Mátyás, az Országos Környezetegészségügyi Intézet Vízbiztonsági Osztályának vezetője. A szakember elmondta: a brit tanulmányban említett trihalometán vegyületek megengedett határértéke az Unióban a vizsgálatban elváltozásokat okozó mennyiségnek ötszöröse (azaz 100 mikrogramm/liter), míg Magyarországon is a veszélyesnek talált érték 2,5-szerese (50 mikrogramm/liter).

"Hazánkban azokon a területeken, ahol felszíni vízből nyerik a szolgáltatók az ivóvizet, illetve nagyobbb mértékű vízfertőtlenítésre van szükség - ide tartozik a főváros és környéke, a Balaton térsége, valamint egyes dél-alföldi városok -, ott a határérétéket nem, de a brit tanulmányban említett káros egészségügyi következményekkel járó trihalometán-szintet folyamatosan meghaladják az átlagosan mért adatok" - mondta a szakértő.

A vízszolgáltató más adatokról tud

Sebőkné Lévai Zsuzsanna, a Fővárosi Vízművek kommunikációs osztályvezetője viszontszerint a vállalat által használt klórozási szint mellett az összes trihalometán-származék átlagos mennyisége a budapesti fogyasztói pontokon 2007-ben csupán 14,8 mikrogramm/liter volt, míg ebben az évben eddig átlagosan 18,2 mikrogramm/liter, így a tanulmányban említett kritikus, egészségkárosító hatást okozó értéket nem éri el.

Jobb, ha óvatosak vagyunk

Amíg kiderül, melyik szakembernek van igaza, jobb, ha figyelünk erre a kockázatra. Dr. Borsányi Mátyás szerint a terhes anyák, a daganatos betegek, az idősek és a kisgyermekek esetében feltétlenül ajánlott érdeklődni a helyi vízsszolgáltatónál a vízminőségi adatokról - így a trihalometánok koncentrációjáról - is. Amennyiben ez az érték meghaladja a tanulmányban említett 20 mikrogramm/liter értéket, akkor javasolt a víz fogyasztás előtti felforralása. A trihalometánok ugyanis rendkívül illékony vegyületek - a forralás során gyorsan lebomlanak -, így egészségkárosító hatásuk sem érvényesül.

Vízszűrővel is eltávolíthatók a klórozási melléktermékek

Vízszűrővel is eltávolíthatók a veszélyes vegyületek Az aktív szénnel működő háztartási vízszűrők megkötik az oldott szerves anyagokat, ezért alkalmasak a klórozási melléktermékek eltávolítására, a klóros mellékíz ártalmatlanítására, és más kellemetlen ízektől, szagoktól, vizet színező vegyületektől is megszabadítanak, sőt az egészségre káros anyagok közül az arzént is eltávolítják - mondta korábban az [origo]-nak Sebestyén Ágnes, az Országos Környezetegészségügyi Intézet Vízbiztonsági Osztályának munkatársa. Az aktív szenes szűrők kisebb hátulütője - folytatta a szakember -, hogy megkötik a jódot is, pedig nálunk a vizet a legtöbb területen jódhiány jellemzi. Az aktív szénnel működő szűrők legegyszerűbb változata a háztartási ivóvíz-utántisztító kancsó, ami a szakértők szerint a budapesti ivóvíz otthoni szűrésére elegendő, de figyelni kell arra, hogy a berendezés minden esetben ezüsttel impregnált legyen.

Víztisztító berendezés>>>

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése