2011. szeptember 11., vasárnap

Lapít a kormány az arzén-ügyben

Minél kisebb botrányra törekszik a kormány és az ÁNTSZ az arzénos ivóvíz ügyében. A Zipp információi szerint márciusban csak azon településeken nem járul hozzá az ivóvízfogyasztáshoz, ahol 50 mikrogramm/liter feletti az arzéntartalom.
Eperjes, Hódmezővásárhely, Medgyesháza-Bánkút, Nagymágocs-Ótompahát, Óföldeák és Újkígyós településeken amennyiben marad az 50 mikrogramm/liter feletti arzéntartalom, márciustól nem lehet vezetékes ivóvizet fogyasztani – értesült a Zipp. (Úgy tudjuk, hogy csak Újkígyóson 5628 főt érint a probléma.)
Korábbi, általunk ismertetett tervek alapján a 10 mikrogramm/literes határ feletti érték esetében nem járult volna hozzá az ÁNTSZ a vezetékes ivóvízfogyasztáshoz, ám információink szerint a minél kisebb botrányt akar kelteni az állami szerv. Kérdéses, hogy miképp felel meg így Magyarország azon uniós elvnek, hogy 10 mikrogramm/liternél alacsonyabbnak kell lennie az arzéntartalomnak. Az 10 és 50 mikrogramm/liter arzént tartalmazó ivóvízzel rendelkező településekkel papíros ügyintézést folytat az ÁNTSZ, és az állami szervek azon vannak, hogy a múltban sikertelen arzénmentesítési pályázat helyett olyan rendszert találjanak, ami könnyebben engedi felhasználni a közösségi összeget.
Az uniós egészségügyi határértéket nem véletlen találták ki, az arzén méreg, rengeteg egészségügyi problémát okoz: a rákbetegség, a halva szülés és vetélés a leggyakoribb. A magas arzéntartalmú ivóvíz ügyében a megoldást az új kormánynak kell megtalálnia.

Víztisztító berendezés>>>

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése