Békés megye a szomszédos Arad megyéből vásárol kiváló minőségű ivóvizet a jövőben; az erről szóló konzorciumi szerződést a két térség vízközmű-vállalatának vezetője írta alá szerdán Békéscsabán.
A megállapodás értelmében naponta 36 ezer köbméter ivóvíz érkezhet Romániából, Arad térségéből Békésbe, s ezt "javítóvízként" a helyi kutak vizéhez keverik, így egészséges, az unió normáinak is megfelelő ivóvíz kerülhet a megyei hálózatba - közölte Csák Gyula, a Békés Megyei Vízművek Zrt. vezérigazgatója. Az Arad városának közelében található, és a Maros-hordalékkúpjához tartozó vízbázison kiváló a víz minősége. Az onnan származó vizet mintegy 30 kilométer hosszúságú vezetéken szállítanák a Békés megyei Lőkösháza és Kevermes térségébe. A szomszédos országból származó vizet ott összekevernék a Békésben kitermelt vízzel, s azt juttatnák el a megye 60 településének mintegy 300 ezer fogyasztójához.
A két társaság konzorciuma napokon belül kiír egy, a megvalósíthatósági tanulmány elkészítését célzó pályázatot, s ha az sikeres lesz, fele-fele arányban közös vállalatot alapítanak. Ez a társaság birtokolja majd koncessziós formában a kitermeléshez szükséges kutakat és jogokat.
Csák Gyula reményei szerint 2012-ben már érkezhet ivóvíz Arad megyéből.
Békésben jelenleg az arzéntartalom esetenként meghaladja az uniós határértéknek számító literenkénti 10 mikrogrammot, míg az aradi víz vagy egyáltalán nem tartalmaz arzént, vagy elhanyagolható mértékben, ami az uniós szabványnak mindössze 20 százaléka.
Nicolae Iotcu, az Arad Megyei Közgyűlés elnöke a két megye közötti kiváló kapcsolatról szólt,úgy fogalmazott: a "víznek nincsenek határai", mint ahogy a két megye között is rövidesen eltűnnek a határok.
Víztisztító berendezés>>>
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése