Már érik minden idők egyik legnagyobb magyar ivóvíz botránya. Az ÁNTSZ március elején tilthatja be az arzénos ivóvíz fogyasztást. 1,3-1,5 millió ember maradhat csapvíz nélkül. A különböző szervek egymásra mutogathatnak.
Az egészséges ivóvizet az önkormányzatoknak kell biztosítania, a lakosság egészséges életéért az Egészségügyi Minisztérium felelős, de a környezet, így az ivóvízszennyezés mentességérért a környezetvédelmi tárca felel. Viszont az ÁNTSZ végzi az ivóvíz egészségének ellenőrzését.Az EU három évvel ezelőtt határozta meg, hogy 2009 decemberéig az ivóvíz arzéntartalmát határérték alá kell szállítani. Ehhez adott is 240 milliárd forintot. A pályázatot kiírták, az önkormányzatoknak ebből kellett volna megoldani a feladatot. Ám ezek sajnos csak 2 milliárd körüli összeget vettek igénybe a 240-ből. A politikai vita egyik alapja éppen ez lesz majd.
A pályázatot ugyanis 10 százalék önrésszel írták ki, és az önkormányzatok erre hivatkozva nem vették igénybe a támogatást. A kormányzat viszont jogosan mondja majd, hogy a törvényi kötelezettség így is érvényes lett volna. A dolognak külön pikantériát ad, hogy a pályázati pénzek hamarosan elveszhetnek, de 2013-ig még egy nagyobb részét más területre lehet irányítani.
Szakértők számításai szerint ma már 300 milliárdos összeg lenne szükséges a víztisztaság biztosításához.
Az ÁNTSZ sajtótájékoztatót szeretett volna tartani az ügyben, de a Egészségügyi Minisztérium álláspontja szerint a bizonyítványt a környezetvédelmi tárcának kell magyarázni. Egy biztos: 1,3-1,5 millió ember nem kap ma egészséges vizet, és néhány hét múlva megszűnhet a vezetékes ivóvíz-szolgáltatás. Ebben az esetben 2 liter víz jár üveges ellátás esetén ingyen, lajtoskocsi esetén pedig 5 liter. Ebből kell megoldani az ivóvízigényes feladatokat majd 1,3-1,5 millió embernek. (zipp.hu)
Víztisztító berendezés>>>
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése